Honlap arrow A tanszék története
A tanszék története Nyomtatás

vargajozsef.png1951

Tanszékünk a Veszprémi Egyetem alaptárgyi tanszékeinél később, 1951-ben létesült. A tanszéken már a kezdetektől fogva kettős munka folyt, egyrészt hazánk szakirányú egyetemi képzésének volt a fellegvára, másrészt az ásványolaj- és széntechnológia terén bizonyult jelentős kutató bázisnak.

Első vezetőjeVarga József kétszeres Kossuth Díjas akadémikus, egyetemi tanár volt. Vargaprofesszor a szénkátrány hidrokrakkolási technológiájának kifejlesztése terén ért el kimagasló eredményeket. Oktatói és közéleti tevékenységével 1956 telén bekövetkezett haláláig adott rangot a tanszéknek.

1957

1957-től Retezár Árpád ,a Péti Nitrogénművek RT korábbi igazgatóhelyettese, Varga József egykori munkatársa kapott megbízást a tanszékvezetõi feladatok ellátására. Az első két vezető alatt a tanszék munkájában a szénfeldolgozás kapott nagyobb hangsúlyt.

1960

Ez 1960-ban változott meg, amikor a tanszék élére Péchy László ,a Royal Duch/Shell paraffingyárának korábbi igazgatója, egy fiatalabb Varga tanítvány került. Vezetésével épült fel újra az 1956-ban oktatóinak egy részét elvesztő tanszék,állandósult az oktatási profilja, megjelentek az oktatott tárgyakhoz szükséges jegyzetek, kirajzolódtak a fõ kutatási irányok. Az iparral kialakított szoros kapcsolatok biztos háttért jelentettek és jelentenek napjainkban is a tanszék számára.

Péchy professzor nyugdíjba vonulását követően, 1982-ben Deák Gyulát  bízták meg a tanszék vezetésével. Ő az első tanszékvezető, aki a tanszéken védte meg diplomáját. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál szerzett ipari gyakorlat után tért vissza Veszprémbe és elkezdte a tanszék felkészítését bizonyos profilváltásra. Így a hagyományos értékek, elsősorban a szénhidrogén-ipari ismeretek megőrzése mellett a tanszék felkészült az eljárástervezés oktatására, valamint a diplomamunkák mellett a diplomatervek vezetésére is.

06.jpg1999

1999-től Dr. Bartha Lászlót  bízták meg a tanszék vezetésével, akinek irányításával a kőolajfeldolgozáshoz kapcsolódó hagyományos kutatási területeket sikerült a műanyag és gumi termékek kémiai újrahasznosításának témaköreivel bővíteni. A tanszék neve 2007. január 1-jétől Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszék-re változott.

2009

2009 szeptemberétől a MOL Nyrt. a korábbi tanszék bázisán létrehozta a MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszéket, és ezen belül a MOL Ásványolaj- és Petrolkémiai Mester Szakirányt, mely utóbbi első vezetője dr. Varga Zoltán egyetemi docens. 2009 novemberétől a Tanszék felkért vezetője Dr. Hancsók Jenő  egyetemi tanár. Ő az első tanszékvezető, aki a Tanszéken készítette el és védte meg MTA doktori dolgozatát. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kapott a motorhajtóanyagok kémiájának és technológiájának, a szénhidrogénipari katalitikus eljárásoknak és a terméktervezésnek, valamint a kőolajipar gazdaságtanának oktatása és kutatása. Új kutatási területként egyre sikeresebb az alternatív üzemanyagok (elsősorban a szénhidrogén elegyek) fejlesztése, különös tekintettel az agrár- és hulladék eredetűekre, valamint a kőolaj kitermelést segítő adalékok kutatása.

nagynyomasu_reaktorrendszer.jpgA tanszék oktatói és kutatói a Vegyészmérnöki Intézet Kooperációs Kutató Központjának, továbbá több, pályázati úton elnyert támogatással művelt témáiban a diákköröző és doktorandusz hallgatókkal együtt több iparilag megvalósított kutatási eredményt értek el. Ezek hatására jelentősen megnőtt a rangos nemzetközi folyóiratokban történő publikációs tevékenység is. A MOL Nyrt. és az NKTH (Nemzeti Kutatatási és Technológiai Hivatal) támogatásával reaktorkísérleti csarnok eszköz- és műszerállománya teljesen megújult.

2010-2012

2010 és 2012 között Hancsók Jenő professzor úr kezdeményezésére és irányításával megtörtént a Tanszék elhelyezési infrastruktúrájának teljes felújítása, amely főleg a MOL Nyrt. támogatásával történt. Ezzel párhuzamosan korszerű, nemzetközi szintű berendezés-, műszer- és eszközállományt szereztek be elsősorban a Magyar Állam és az Európai Unió által támogatott pályázati forrásokból, és így minden tekintetben rendelkezésre állnak a magas színvonalú oktatás és kutatás feltételei. Az előző folyamatokat gyakorlatilag a teljes tanszéki kollektíva tevékenységével is kiemelten támogatta, különösen Tóth Csaba tanársegéd és Varga Zoltán docens.

2012-ben a Tanszék megkapta az angol nyelvű képzés jogát.

2013-2014

2013-tól elkezdődött a vegyészmérnöki tudományok oktatása a szénhidrogének kutatása és kitermelése tématerületen is.

2013 őszétől a Tanszék szervezésében és oktatóinak részvételével a Mol Nyrt.-vel közösen elindították a Szénhidrogénipari technológia-fejlesztő szakmérnök képzést (Downstream Development Academy) angol nyelven több ország mérnökei részére. 2014 végére elkészült az MSC képzés angol nyelvű tananyagának jelentős része. Időközben befejeződött a polimerek kémiájának és technológiájának oktatására valamint kutatására és fejlesztésére szolgáló korszerű laboratórium kialakítása is.

A tanszék munkatársai megtartva az alapító szellemiségét továbbra is hisznek a célzott alapkutatásban és kiemelten az alkalmazott kutatásban. A jelenleg folyamatban lévő kutatásokat ipari partnerekkel szorosan karöltve végezzük.

A tanszék a C épület V. emeletén van, laboratóriuma található a D és a J épületben is.

 
< Előző
 
  • Magyar
  • English
logo



Intézet

Honlap
Dokumentumtár
Oldaltérkép

Keresés